Ukrajnából külföldre csempészik a hadköteles korú férfiakat – több mint 600 házkutatást tartott a rendőrség
Az ukrán rendőrség szerint az embercsempészek több száz hadkötelesnek segítettek átkelni a határokon.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának diákjai a Magyar Nemzeti Bank alapítványának jóvoltából kollégiumi elhelyezést kapnak. Az egyetem rektora köszönetét fejezte ki Magyarországnak.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar kara diákjainak elhelyezésére szolgáló kollégiumot adtak át hétfőn ünnepélyesen Ungváron, a létesítményt a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványának huszonegymillió forintnyi támogatásából újították fel.
Az átadási ünnepségen elmondott beszédében Volodimir Szmolanka, az UNE rektora köszönetét fejezte ki Magyarországnak azért a sokrétű támogatásért, amelyet az ungvári egyetem fejlesztéséhez nyújt. Hangsúlyozta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az egyetemen tett tavalyi látogatásával nagy lendületet kapott a felsőoktatási intézmény és Magyarország közötti együttműködés. Meggyőződését fejezte ki, hogy a komfortos kollégiumi elhelyezés hozzájárul az UNE magyar karán tanuló diákok tanulmányi sikereihez.
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója beszédében megköszönte Magyarországnak a támogatást, amelyet a nehéz helyzetben lévő Kárpátaljának és Ukrajnának eddig nyújtott. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy folytatódni fog az eredményes együttműködés Kárpátalja és Magyarország között.
Spenik Sándor, az UNE magyar karának dékánja az MTI érdeklődésére elmondta: nagy öröm számukra, hogy a magyar kar diákjai az eddigi méltatlan körülmények után európai színvonalú, a magyarországi viszonyokhoz képest is párját ritkítóan komfortos kollégiumi szobákba kerülnek. Hozzátette: a Pallas Athéné Alapítvány 20,9 millió forintos támogatásából 12 blokkot újítottak fel, amelyekben 84 diák és két magyarországi vendégtanár kap elhelyezést. Emlékeztetett arra, hogy a magyar karon ugyan 240 diák tanul, de nagyobb részük Ungváron vagy a környékén él, így lényegében minden távolabb lakó számára kollégiumi helyet tudnak biztosítani.